Kuksi

Pénteken hazahoztam Hédit Katimamáéktól. Nagy lelkesen mesélte, hogy képzeljem, találkoztak egy fecskeszínű cicával a parkban! És csak ecsetelte, csak ecsetelte.. hát nem álltam meg, hogy el ne meséljem neki, hogy bizonybizony, én is hoztam neki haza egy meglepetést, aki már otthon vár bennünket.. nem okozott csalódást:

Anyaaaaa, mi??? Tengerimalaaaaac? neeem.. CICAAAAAAA????? Igen:o))) Jajjjjdejóóójajjdejóóóó, jaj de örülök.. és innentől már nagyon ólomlábakon haladt az idő, amíg haza nem értünk. Na, Pöttymacska igencsak jól viselte az első bevetést, mi viszont pechünkre megpróbáltuk megmutatni Hédinek, hogyan is kellene ölben tartani a macskát. Hát nincs kétségem afelől, hogy enélkül is állandóan hurccolná, de így aztán még feljogosítva is érzi magát erre:o) Még pénteken persze be is szerezte az első karmolását. először nem is reagált, utóbb azonban visítva zokogott, hogy ez rettenetesen fáj.. megmostam neki, és mondtam, hogy mostmár azért nyugodtan abbahagyhatja, de csak nem ment. Végülis még mindig az ölemben tartottam, és eszembe jutott még egy mentőkérdés:

Hédi, mit gondolsz, Kovács Sárát hányszor karmolta már meg a macska?

kissé még sírva válaszol: nagyon sokszor..

És mit gondolsz, téged még hányszor fog??

totál kétségbeesve, egy szuszra vágja rá, krokodilkönnyekkel küzdve:

úgy tudom, egyszer se!!!!

Na, vasárnap estére persze már számolatlan mennyiségű karmolást gyűjtött be, és néha mutogatta nagy büszkén: anya, nézd, nem is fáj, egyáltalán:o)) fél a drága, hogy még meg találunk szabadulni a macskától:o)