2011. február 27., vasárnap

Ha Hédinek varázstükre volna

A most következőt nagyon nehéz szívvel írom, de mivel ezt a blogot csak néhányan, a hozzánk nagyon közel állók olvassák, azt hiszem, nem teszek semmi rosszat, ha itt megosztom a szomorú hírt, hogy Sára nagyon beteg. a múlt hétvégét gyakorlatilag együtt töltöttük, akkor beszéltünk róla Liviékkel, hogy csúnya véraláfutások jelentek meg rajta, aminek nem jönnek rá az okára. Ezekkel el is vitték hamarosan a gyerekorvoshoz, aki azonnal kórházba utalta őket, pénteken pedig megtörtént a legrosszabb dolog: megállapították, hogy leukémiában szenved. Livi azóta a kórházban van vele, várhatóan hosszútávon, a kezelés pedig rettentő hosszú, és nagyon nehéz lesz. Az egyetlen szerencse, hogy Livinél erősebb anyukát nem ismerek. Tuti hogy Sára a legjobb kezekben van. Mi pedig amiben tudunk, abban segítünk. Rossz érzés, hogy amiben mi segíteni tudunk, az olyan nagyon kevés. Igyekszünk Lázárt kicsit elfoglalni, már amennyire hagyja magát, dehát ugye ő nem áll annyira közel hozzánk, már csak koránál fogva sem, mint Sára, ezért kicsit nehezebben tudjuk őt lekötni. De ez persze meg fog változni, meg most is változó: Hédi igyekszik nagyon, hogy "jól" kezelje a helyzetet, sokszor szóba hozza Lázárt is, (eddig persze a Sárával való barátság volt a középpontban, most pedig minden nap magától felhozza, hogy ő mostmár Lázárral is nagyon nagyon szeret játszani..) Aztán persze mikor Lázár itt van, akkor hullámzó a helyzet. egyik percben tökjó, másikban kicsit nehezebben találják a hangot. Beleértve kicsit minket is, mert valahogy nagyon lányosan vagyunk mi berendezkedve, és szokatlan egy kisebb kisfiúval, akivel azért nincs nekünk akkora rutinunk, mint Sárával - őt ekkora korában már azt hiszem, minden további nélkül tudtuk kezelni. Azért Hédi meg Lázár azt hiszem, hamarosan meg fogják találni a hangot, egyik nap kicsuktak a szobából, ahol ők ketten a Larousse enciklopédiát olvasták.. konkrétan Hédi okította Lázárt belőle, a mi ágyunkon ülve, Lázár pedig csillogó szemmel hallgatta.

Én azon vagyok, hogy minél gyakrabban kicsit velünk legyen, és összeszokjunk, azt hiszem, ez lenne hosszútávon a legnagyobb segítség, amit mi nyújtani tudunk.

Hédi pedig érthető módon, nem érti a helyzetet. Szerdán Livi vitte haza az oviból, Sárával játszottak, csütörtökön pedig szóba hozta Sárát, és úgy éreztem, nem szabad elhallgatni előle, így mondtam, hogy Sára kórházban van. Hédi pedig azóta naponta százszor hozza fel: anya, ha nekem egy varázstükröm volna, azt varázsolnám, hogy Sára ne legyen beteg. Bárcsak volna neki.

2 megjegyzés:

balibaa írta...

komoly ... ha volna varázstükröm, esküszöm kölcsönadnám Hédinek ... :o)

Unknown írta...

Drága Ágikám!
Most olvastam a szörnyű hírt, felolvastam Lajosnak is. Ha bármiben tudunk segíteni, csak szóljál, beleértve az anyagiakat is, nem is kerülhet jobb helyre a pénz. Ha adsz számlaszámot, akkor én is beszállnék a "gyűjtésbe". Csak a legjobbakat remélem, és annak úgy is kell lenni, de nagyon nehéz időszak áll előttük. Hédikét pedig puszilom a sok okosságért, amit ebben a helyzetben tesz.
Puszi: Sári

Megjegyzés küldése