Kuksi: nevelési mizériák

2011. április 4., hétfő

Pöttyös Panni

0 megjegyzés Bejegyezte: mimi dátum: 4/04/2011

Van a Pöttyös Panni mesékben Péterke. Aki a Kinek rossz a rosszalkodás? című mesében jól ráveszi Pannit a rosszalkodásra, noha Panni kissé húzódozik, azért boldogan részt vesz az akcióban. Duzsuval a hétvégén megbeszéltük, hogy ez bizony igen életszerű. na nem kimondottan ez a mese, de a Pöttyös P mesék. Hát szombaton Hédi kissé haszontalankodott az udvaron, (ez a saját ötlete volt, tuti), ahogy Balázs fogalmazott, Michael Schumachert megszégyenítő módon a slaggal a feje fölött hadonászva locsolt. Az egész felhajtó úszott a vízben, mikor Balázs lebuktatta őket. Szigorú apuka módjára meg is mondta nekik, ezt be kell fejezni, és menjetek szépen be. Öt perc múlva megy utánuk a gyerekszobába, ahol a gyerekek az emeletes ágyról ugrálnak a franciaágyra, ezt a kettőt kb egy szűk méter választja el egymástól. Este Hédinek mondom, most nem mesélünk, hanem beszélgetünk. Miért ugráltatok az ágyról??? Nem én találtam ki!!! a Vince!! És te mit gondoltál, mikor Vince kitalálta???? Azt, hogy utánozom!!!.... Hédi, ez nagyon veszélyes!! Ha valaki veszélyes játékot talál ki, akkor szólj egy felnőttnek, ne utánozd!! Bocsánat, anya...azt hittük, hogy nem fogjátok észrevenni...

2009. október 5., hétfő

És ismét nevelési mizériák

0 megjegyzés Bejegyezte: mimi dátum: 10/05/2009

Egyre határozottabban érzem úgy, hogy Hédi túl sokat van felnőtt-társaságban. Előszöris pl. ha megérkezünk az oviba, sosem a pajtiknak örül, hanem az óvónéninek. Őhozzá is siet azonnal, és pl. ha du megyek érte is általában az óvónénitől jön, vagy egyedül maszatol valamit.. nagyon ritkán játszik az ovispajtikkal. Ugyanakkor viszont a saját társaságunkban, ha Sára, Vince, esetleg Laura van nálunk, azonnal boldogan játékba kezd, és ilyenkor teljesen átadja magát a gyerektársaságnak. De pl ezt is leginkább csak nálunk itthon. Ha mi vagyunk vendégségben ugyanennél a társaságnál, akkor már kicsit bajosabb az ügy. A másik, hogy azt hiszem, túl sokat fegyelmezzük apró hülyeségekért. Szentül hiszem, hogy ezek eredménye az, hogy mostanra baromi sok figyelmeztetést enged el a füle mellett.

Mint aki meg se hallja. Az aktuális feszültségforrásunk a macskagyepálás. Jól kibabráltam magunkkal ezzel a macsekkal, ugyanis egész nap megy a hurcolás, pakolás, és ha a macska megelégeli és befut valami fedezék alá, akkor persze a sírás.. Ilyenkor mi meg felrobbanunk és kezdjük (najó, nem, már sokkal előbb elkezdjük, ne nyúzd a macskát, stbstbstb) a haszontalan okítást.

Aztán néha arra gondolok, hogy nyilván a macska nem hülye, ha elege van a pakolásból, bizony véget is tud vetni neki, egy mozdulattal. Egyrészt. Másrészt Hédi valóban magányos egy kissé így tesó hiányában. Hát érthető, hogy az állatainkat állandóan idomítja. Ráadásul ugyanazokat a fenyítéseket alkalmazza, mint mi ővele, na ez nagyon vicces. Ráadásul ha eszembe jut, mi mennyi mindent műveltünk az állatokkal gyerekkorunkban a lovasban, és íme, mégis felnőttünk, nem karmolta ki a macska a szemünket, nem múltunk ki toxoplazmózisban vagy miafene az, sőt, nem kaptunk macskaszőrmérgezést sem, pedig garantáltan nem mostunk ötpercenként kezet. Ja, és persze nem ordította le senki a hajunkat amikor szegény Kormi kutyát futószáraztuk, (najó, gondosan elvonultunk azért szem elől..) vagy amikor a Rida pónival vágtáztunk egy nap kétszázszor a nagyrét és az istálló között..

Apropó elvonulás, mikor vasárnap főztem, Apa a kutyával bicajozott, egyszercsak észreveszem, hogy Hédi viszonylag régóta a szobájában van csendben. Hát bekukucskálok a résnyire csukott ajtón, látom ám, hogy macska lefektetve a babaágyra, Hédi ül előtte a sámlin, és a kisgitárjával gitározik valamint énekel neki. Hát mi ez, ha nem barátság..