2012. augusztus 19., vasárnap

Sukosan 2012

Hány éve tervezgettük, és íme, megvalósult első közös utazásunk Balázsékkal. Azt hiszem, még a várakozásokat is felülmúlta, a részemről döcögős kezdet ellenére.. Történt ugyanis, hogy indulás előtti vasárnap kissé érezni kezdtem a bölcsességfogamat, hétfőn már kétségbeesve kerestem gyorsan elérhető fogászatot, és így esett hogy antibiotikum és fájdalomcsillapító voltak a legfontosabb kellékeim a nyaraláson:o( Nade a kúra legalább segített, és a fennmaradó napok igazán nagyon jól sikerültek, meg az eleje is, amikor éppen nem a fogamat borogattam, mert hatott a gyógyszer..
Kislányok persze nagyon élvezték a nyaralást, Ádám pedig konkrétan pucéran töltötte a hetet, de amikor elviselt magán egy gatyát, szandált akkor sem lehetett ráadni.
Laura első nap megtanult búvárkodni, Hédi pedig békatalppal, karúszóval, úszósapka-szemüveg kombinációban szelte a habokat, nagyon kitartóan, számos trükköt mutatott be, sőt még párszor megkíséreltük a karúszó levételét is, de ez túl bátor dolognak bizonyult:o)
A hab volt a tortán, mikor a hajókirándulásról hazafele Hédivel és Laurával fél órát beszélgettünk a hajó tetején ülve a delfinekről, mikoris Balázs jelent meg a lépcsőnél Ádámmal: láttátok??? delfinek!! azt hittem, hülyéskedik, de gyorsan lementünk a lányokkal a hajó orrába, így a legpompásabb helyről nézhettük a delfineket, akik a hajónkhoz szegődtek játszani. Ráadásul egy elég kicsi hajóval mentünk, kettő pedig a delfinek közül elég sokáig játszott azzal, hogy a hajó orra alatt közvetlenül úszkált, hát, nekem még ilyen csodálatos élményben azt hiszem, nem volt részem, hihetetlenül gyönyörűek voltak, és ahogy mórikálták magukat, ezt sosem hittem volna! Elég hosszan kísértek bennünket, én úgy láttam, négyen lehettek. Andus készített pár fotót róluk, majd teszek fel ide is, és még egy német családot is leszólítottunk, aki a közelünkben fotózott, hogy majd küldjenek belőle nekünk, remélem, nem feledkeznek meg róla:o)
Volt aztán még kajakozás, vidámpark, szóval azt hiszem, jobb nem is lehetett volna.
remélem, a képek itt láthatók:
https://picasaweb.google.com/karobert/201208SukosanNyaralas?authkey=Gv1sRgCMa9_YKVxv_D9QE&feat=email

2012. augusztus 2., csütörtök

Ma reggel kerestem otthon a körömreszelőt. Ilyenkor célszerű megkérdezni Hédit, amit én elhányok vhova, arról ő gyakran tudja, hol van.. (Nyitott szemmel jár, velem ellentétben..) Közli is, h utoljára a kocsimban látta. Gondolom, látta az arcomon, h most nem fogok kimenni érte, úgyhogy gyorsan hozzá is tette: de le tudod reszelni a körmödet jégkrémpálcikával is, az van nekem, adjak? köszi:o)

;;