2011. március 28., hétfő

Tegnap beszéltünk róla, hogy nyári időszámításra váltunk, ezért úgy fogjuk érezni, hogy reggel korábban kell kelni, így aztán korán kell ágyba bújni is. Utálom a régi-új idő szerinti számolgatást, de most külön figyeltem, hogy este kimondottan korán feküdjön le, (régi idő szerint mégcsak hét lett volna..) hogy reggel minél kisebb legyen a fennakadás. de a szokásos önálló, hatórás kelés helyett fél hétre készültem én össze, és ébreszettem a kishölgyet is. fekszik csukott szemmel az ágyban, és úgy mondja: anya, de ha még csak tavasz van, akkor miért kell már ilyen korán kelni??? És mi lesz, ha túl korán érünk oda az oviba, és még nem lesznek ott??? ezzel bebújt az ágy sarkába és megpróbált nem tudomást venni rólam.

2011. március 17., csütörtök

oviszerelem

nem is tudom, hogy jött ez a téma.
de felmerült a szerelem, és megkérdezte Hédi:
Anya, a szerelem örökké tart?

hát, csak ha szerencsénk van. de olyan is előfordulhat, hogy elmúlik, és az ember valaki másba szeret bele.

Ja, az velem már megtörtént.

?????

Hát régebben a Vincébe voltam szerelmes. De már a Vilmosba vagyok. Mióta??? Mióta a bogárvárat építettük. (mohából, az oviban)

és ő??

ő meg belém.

honnan tudod???

hát mondta nekem.

és mit mondott??

hogy szerelmes belém!

erre te???

hát mondtam, hogy én is belé.

és aztán???

aztán szedtük tovább a mohát..

ajajaj.

Cickom

hát ezt gyorsan fel kell jegyeznem, mert még pár napja hangzott el, és nem felejthetem el..
szóval Hédi ül az asztalnál és azt mondja:
Anya, a cickom, cickom tudod miről szól?
arról, hogy a gazdája megkárdezi a cicát, hogy van-e szép lánya. és a cicája mondja neki, hogy van, és nem kerül semmilyen vagyonba sem. akkor a gazdája azt mondja, adja neki, a cicó pedig azt, hogy jó.

és Hédi, hogy jön ide a szerelem csütörtök?? azt nem tudom...

2011. március 8., kedd

Pöttyös Hédi

Sajnos az oltása ellenére Hédi sem úszta meg a bárányhimlőt. Mint tegnap megtudtam, manapság már kétszer oltanak, emlékeztetőt is adnak, de mi ezt nem tudtuk, ezért most más módon szerezzük meg a védettséget..
Két hét szigorú közösségmentesség, szuper. Kis láza van, de nem vészes, inkább rémisztően néz ki szegény. Szó szerint a talpától a feje búbjáig tele van. az arcán nem sok, de azok rondák, és rossz helyen vannak, (szájában!, orra tövénél, pont jó, mikor fújni kell, a szemhéján, a nyaka tele és a fejbőre is) A fenistil csepp ellen bőszen tiltakozik, inkább letagadja a viszketést, csak ne kelljen bevenni. Viszont kenni minden korábbi hit ellenére szigorúan tilos bármivel is, illetve vakarni is, persze. Remélem, a doktorbácsi által felsorolt durva szövődményeket megússzuk. Hát, most megy a maratoni számitógépesjáték, csipkerózsika és társai, én pedig győzök zoknit húzni a kis kezére, a biztonság kedvéért. Még szerencse, hogy nagyon szeret "cicatappancsot" csináltatni magának, már az oviba is ment úgy:o)
Ily módon a hosszú hétvégére tervezett programok elmaradnak. terveztünk családlátogatást meg egy fürdőzést, marad a szobafogság.

2011. március 4., péntek

kis izgulós

Hédi nagyon izgulós, rendszeresen fáj a hasa, pl mindig, mielőtt valahova megérkeznénk.
Tegnap este minden a legnagyobb rendben volt, én pedig mondtam neki, hogy jövő héten mennek kirándulni a hadtörténeti múzeumba.
erre egy-két kérdést feltesz, (hol van, mikor, én megyek-e) majd elsápad és a sírás határán azt mondja: Anya, ettől a témától nekem hányingerem van!
és tényleg..
mondtam neki, ne azon gondolkozz, most hogy megijedtél, hanem azon, milyen klassz minden kirándulás.
De egy fél óra múlva, az ágyban is még sírós hangon mondta: Anya, én csak arra próbálok gondolni, milyen jót játszottam a Lucával, de nem tudok!!

2011. március 3., csütörtök

Szófogadó Tatu

Drága kis Hédim az első perctől kezdve azonnal levette a felnőttek állapotáról, hogy Sára helyzete nagyon komoly. És tőle szokatlan módon nagyjából nyugodtan tűri a telefonálgatást, Lázárról is nagyon sokat beszél (ez újdonság) és mindent megtesz, hogy a pajtásság itt is teljes értékű legyen. Nem mintha eddig nem lettek volna jóban, de eddig természetesen Sára Hédi páros volt a főkolompos, Lázár pedig hűségesen követte őket mindenben. Most pedig próbálnak ők ketten, ez egyelőre kimerül a szobában való fogócskázásban (mire nem jó egy körbejárható nappali-konyha-előszoba pálya:o)), valamint az emeleteságyról való farkasokra vadászásban, de úgy látom, most ez nagy kincset ér, mindkettőjüknek, mert bár Sára került a legnehezebb helyzetbe, természetesen a szokott rend teljes fejreállása illetve Sára hiánya mindkettőjüket nagyon megviseli.
Hédi pedig teljesen felmérte a dolgokat, ilyen hozzászólásai vannak:

Anya, minden felnőtt teljesen másmilyen, mióta Sára kórházban van. Minden megváltozott.
Vagy hogy Anya, most az a legeslegfontosabb, hogy Sára meggyógyuljon. Semmi más nem számít.
Küldött neki szépséges rajzot, és a munkahelyi gyűjtésembe is besegített: azoknak, akik felajánlást tettek, szép rajzokat küldött. kis csillagom.

Ja, és ami most a legnagyobb segítség részéről: átváltott "Szófogadó Tatuba". Nagyon aranyos, és ez iszonyú nagy könnyebbség. Persze naponta százszor hozzánk is vágja: én most szófogadó tatu lettem:o)

;;