2009. július 23., csütörtök
A rózsaszín vizibicaj jutott, megegyeztünk hogy a 3 felnőtt, két gyerek felállás a legjobb. Andus a platón utazott a kislányokkal az első pár percben, Robi meg én tekertünk.. persze a lányok -legfőképpen Hédi- nem bírták türelemmel az utazást, már nagyon csúszdázni akartak. Hát aki ült már háromévessel csúszdás vizibicajon, és csak fele olyan parás, mint én, az átérezheti a rettegésemet.. a vizibicaj vizes teteje eleve csúszik.. a csúszdára felmászott gyerek fent nem tud megkapaszkodni, a vizibicaj továbbrais vizes, tehát csúszik, a Balaton hullámzik, tehát a jármű nemcsak csúszik, de mozog is, mindez simán két méterrel a víz felett... Hát ha Tobi maestro (a fodrászunk) eddig tagadta is az ősz hajszálaimat (pedig én tudom, hogy vannak, nekem is van szemem..) hát a következő vizitemkor tuti be fogja látni, hogy bizony megszaporodtak, nincs mit szépíteni a dolgon. Namindegy, számomra keservesen lassan eltelt az egy óra, és mindenki egészségesen távozott a vizibicajról (erre az idén többször nem engedem rávenni magam) Szerencsére a gyerekek rettentően élvezték, mint ahogy arra számítottunk is, csak rólam bizonyosodott be ismét, hogy kissé több veszélyforrást vélek felfedezni a gyerek körül minden másodpercben, mint amennyi valóban leselkedik rá.. A képeken felfedezhetően idegbajos vagyok, ezért Héditől utólag is elnézést kérek, ha majd egy szép napon nézegeti őket és az anyja láthatólag morcos fejet vág:o)
