2009. november 30., hétfő
tartozom még családunk legifjabb tagjának portréjával:
íme Csoki, akit beadtak az állatorvosunkhoz, mert bedobták egy gázóraaknába..
Mi pedig befogadtuk, természetesen:o)) Legalább Pötty mozog egy kicsit mikor játszanak, már akkora hasat eresztett az a macsek, hogy ha nem tudnám, hogy házon belül nem tartunk kandúrt, tutira venném, hogy pocakos..




Sajnos a képek kezelése nem az erősségem, de legalább már látható néhány a szülinapi képek közül. Természetesen a feltöltéssel ellentétes sorrendben jelennek meg..
a legfelsőn nyertek Ercsóval társasban. Azt a kitörő örömöt.. A másodikon már látszott, ha minden jól megy, nyerni fognak.. A harmadik Lázás, a dzsungelharcos. A negyediken barátnők pusmognak, majd végül a kecskeméti családi ünneplésről egy fotó.
Címkék: 4. szülinap
2009. november 20., péntek
ma beszéltem Balázzsal telefonon. kissé hirtelen abba kellett hagyni, de tök jó volt beszélni. És a lényeg: közös "síelést" tervezünk. Nem először beszélgetünk róla, hogy jó lenne egyszer, de én most szentül elhatároztam, hogy az idén nem engedem, hogy elszaladjon az idő és elmaszatoljuk az egészet, hanem jól meg is szervezzük! Azért "síelés" mert végülis gyerekes kikapcsolódás lesz inkább, szánkózással, egy kis csúszkálással meg forraltborozással, de a lényeg az lesz benne, hogy együtt legyünk, és a gyerekek együtt legyenek és jó legyen.
Alig várom!
2009. november 11., szerda
Ébent tegnap este beengedtem kicsit. Ilyenkor szegénynek szigorúan az előszobában kell feküdnie, itt simogatjuk, nameg a macskával tornázgatnak, aki ilyenkor befekszik a cipőspolcra, és onnan nyúlkál kifelé és csiklandozza a kutyát. Aki egy óvatlan pillanatban tegnap bepakolta a macskatápot biztos helyre.
Kimegyek, közltöm vele, visszafekszik és szégyelld magad.
Asszisztensem követ, én már visszamentem a nappaliba, csak hallom az előszobából a dorgáló félig kiabálást:
ÉBEN!!! szégyelld magad!!! Rossz vagy!!!
majd enyhébb hangon a folytatás: de azért szép kutya vaaaaagy. és már simogatja is.
Címkék: kutyaidomár
Hédit próbáltam kapacitálni hogy menjen el úszni. Már mindent bevetettem, Livit is beizzítottam, hogy Sára is menjen, gondoltam remek szombat délelőtti program apukákkal.
De anya, én nem akarok, csak olyat akarok csinálni, amit veled lehet.
Még egyszer nekifutottam, milyen szuper lesz, az apa bemegy veled a vízbe, stb.stb.
De anya, én nem szeretek nélküled lenni!!
Címkék: anya nélkül nem szeret..
2009. november 10., kedd
Hédikém ma négy éves lett.
Hihetetlen, mintha tegnap született volna 2750 grammal és 51 cm-rel.
Ehhez képest ma felébredt, és közölte, hogy anya, én már úúúúgy vártam ezt a napot. (ti. a születésnapját)
Reggel vittem is neki az ágyba brióst négy gyertyával, és a hercegnős kirakókat is megkapta. Rögtön reggel ki is kellett vele rakni jópárszor, de aranyos volt, nagyon örült neki.
És ha még tudná, hogy a fakopáncs holnap leszállítja a gyerekkonyhát, ami hétvégén közös ajándékként kerül átadásra:o))
Egyébként nem tudom, életkori sajátosság-e ez, de nagyon kettős mostanában: egyrészt rohamosan fejlődik és tanul, másrészt végtelenül próbára teszi a türelmünket minden percben (nem mindig eredménytelenül..) Alapvetően kommunikálni kizárólag kiabálva tud (fülsiketítő - gondolom, ezt az ovinak köszönhetjük) hihetetlen módon képes követelőzni, ugyanakkor teljesen magától pl tegnap közölte, hogy ő olyan tortát szeretne a szülinapjára, amiben nincs tojás.. Miért??? Hogy Sára is ehessen belőle. (nem nehéz kitalálni hogy ő tojásallergiás) Én pedig azt sem tudtam, mit csináljak a nagy büszkeségemben, lám, milyen okos és együttérző a mi kislányunk, még az allergiás kis barátnőjére is gondol. Nem is csak úgy, hogy neki is legyen valami (tavaly szegény csokit kapott míg a többiek tortáztak) hanem összerakta, hogy oké hogy Sára nem ehet tojásosat, de tojás nélkülit mindenki ehet:o) Kis drágám.
Egy szó mint száz, Hédire nagyon büszkék vagyunk, és nagyon nagyon sok boldogságot kívánunk neki a szülinapján.
Ja és a pontosság kedvéért rögzítem, hogy amennyiben egy szép napon ki szeretne számolni valami végtelenül fontos dolgot a születési adataiból, akkor ezek a következők:
2005.11.10. 11:49, Budapest, XII.
Hétvégén szombaton nagycsaládi összejövetel, vasárnap haveri móka, Hédi már tűkön ülve várja a zsúrt.
Címkék: szülinap
;;
Subscribe to:
Megjegyzések (Atom)








