2011. május 16., hétfő

Livi és Sára két hetet itthon töltöttek, a kezelés legelső szakasza után van egy ilyen "pihenő".
Ezalatt Livivel voltunk kettesben is, ami szuper volt, de persze a fő attrakció, hogy a Lányok tudtak találkozni. Kicsit furi a helyzet, mert ugye Hédi egészségi állapota ritkán kifogástalan, ezért én mondtam is Livinek, hogy szóljon bármikor, ha úgy érzi, találkozhatnak, de nem akarok nyomulni vele, mert tudom, hogy ez most az egyik legfontosabb dolog, hogy Sára ne legyen kitéve semmiféle fertőzésveszélynek. Történt viszont a múlt héten, hogy Livi mondta, hogy megigérte a gyerekeknek hogy elmennek újságot venni, aztán fagyizni, én pedig vérszemet kaptam, és mondtam, hogy nagyon szivesen csatlakoznánk. Hédi végtelenül boldog volt, az első öt-tiz percben láthatólag nem tudtak mit jezdeni a helyzettel, Sára maszkot viselt, Hédinek előre beharangoztam, hogy szeretném, ha ő is feltenné, ez kicsit nehézkes volt, de Sára nagyon édesen megmutatta neki, hogy ennyi az egész, most egy kicsit meg kell nyomni az orrodnál, és kész:o)) és innentől kezdve úgy játszottak, mintha most is naponta együtt töltenék az időt. Este még haza sem akart velem jönni Hédi, dehát ez szinte természetes.
Sára pedig hihetetlenül okosan viselkedett, mikor fagyizni voltunk, ismét bebizonyitotta amiről Livi és Péter is beszéltek, hogy mintha hirtelen idősebb lenne, olyan komolyan tud gondolkodni. Odament Lázár a kisállatbolt kirakata elé álmélkodni, Sára utána. Még két-három gyerek odament, amint odaértek, Sára már jött is vissza Livihez: Anya, sokan lettek, inkább visszajöttem, hogy ne legyek olyan közel hozzájuk. Elképesztő, a gyerekek mennyire képesek alkalmazkodni egy ilyen nehéz helyzethez is.

2011. február 27., vasárnap

A most következőt nagyon nehéz szívvel írom, de mivel ezt a blogot csak néhányan, a hozzánk nagyon közel állók olvassák, azt hiszem, nem teszek semmi rosszat, ha itt megosztom a szomorú hírt, hogy Sára nagyon beteg. a múlt hétvégét gyakorlatilag együtt töltöttük, akkor beszéltünk róla Liviékkel, hogy csúnya véraláfutások jelentek meg rajta, aminek nem jönnek rá az okára. Ezekkel el is vitték hamarosan a gyerekorvoshoz, aki azonnal kórházba utalta őket, pénteken pedig megtörtént a legrosszabb dolog: megállapították, hogy leukémiában szenved. Livi azóta a kórházban van vele, várhatóan hosszútávon, a kezelés pedig rettentő hosszú, és nagyon nehéz lesz. Az egyetlen szerencse, hogy Livinél erősebb anyukát nem ismerek. Tuti hogy Sára a legjobb kezekben van. Mi pedig amiben tudunk, abban segítünk. Rossz érzés, hogy amiben mi segíteni tudunk, az olyan nagyon kevés. Igyekszünk Lázárt kicsit elfoglalni, már amennyire hagyja magát, dehát ugye ő nem áll annyira közel hozzánk, már csak koránál fogva sem, mint Sára, ezért kicsit nehezebben tudjuk őt lekötni. De ez persze meg fog változni, meg most is változó: Hédi igyekszik nagyon, hogy "jól" kezelje a helyzetet, sokszor szóba hozza Lázárt is, (eddig persze a Sárával való barátság volt a középpontban, most pedig minden nap magától felhozza, hogy ő mostmár Lázárral is nagyon nagyon szeret játszani..) Aztán persze mikor Lázár itt van, akkor hullámzó a helyzet. egyik percben tökjó, másikban kicsit nehezebben találják a hangot. Beleértve kicsit minket is, mert valahogy nagyon lányosan vagyunk mi berendezkedve, és szokatlan egy kisebb kisfiúval, akivel azért nincs nekünk akkora rutinunk, mint Sárával - őt ekkora korában már azt hiszem, minden további nélkül tudtuk kezelni. Azért Hédi meg Lázár azt hiszem, hamarosan meg fogják találni a hangot, egyik nap kicsuktak a szobából, ahol ők ketten a Larousse enciklopédiát olvasták.. konkrétan Hédi okította Lázárt belőle, a mi ágyunkon ülve, Lázár pedig csillogó szemmel hallgatta.

Én azon vagyok, hogy minél gyakrabban kicsit velünk legyen, és összeszokjunk, azt hiszem, ez lenne hosszútávon a legnagyobb segítség, amit mi nyújtani tudunk.

Hédi pedig érthető módon, nem érti a helyzetet. Szerdán Livi vitte haza az oviból, Sárával játszottak, csütörtökön pedig szóba hozta Sárát, és úgy éreztem, nem szabad elhallgatni előle, így mondtam, hogy Sára kórházban van. Hédi pedig azóta naponta százszor hozza fel: anya, ha nekem egy varázstükröm volna, azt varázsolnám, hogy Sára ne legyen beteg. Bárcsak volna neki.

2010. május 21., péntek

Tegnap este készültünk zuhanyozni, kivételesen velem, mert én jobban szeretem fürdetni, a zuhanyt az apával szokták művelni.
de most velem volt, volt is nagy öröm, bújt az ölembe vetkőzés közben, hogy anya, te sosem zuhanyoztatsz, nagyon jó...
majd csimpaszkodik, csimpaszkodik, végül a fülembe súgja:
Anya, te vagy az én legeslegdrágább kincsem.
:o)) és még hozzáfűzi gyorsan: meg az apa. kérdés nélkül:o) nagyon édes volt.
Aztán még megkérdeztem, milyen kincseid vannak még, ha mi vagyunk a legdrágábbak?

Üveggolyók!!! meg a Sára, a barátnőm.
kis drága

;;