Kuksi

Ma kameramann is kisérte a kirándulókat.
a zászlóért rengeteget keresgettem, végül Erikától kaptuk kölcsön, szuper darab, apró malőr, hogy egy hátulról az út szélén gyanútlanul gyalogló bácsit gyakorlatilag majdnem agyonvágott vele akaratlanul és persze észrevétlenül... (mármint Hédi nem vette észre, a bácsinál én exkuzáltam magunkat, mint a sor végén kullogó) ugyanis a kissé imbolygó bicajon a hosszú zászló valóságos fegyvernek bizonyult, első próba után bármily hasznos a láthatóságban és persze bájos is, sajnos ki kellett iktatni.

Mindenesetre láthatólag nagyon élvezte, ma már ügyesebb a start-stop is, nemcsak a tekerés megy. ma elfáradt a végére, de lényegében a hely összes gyerekek számára biztonságosan járható utcáját megjártuk oda-vissza, úgyhogy nem lehet panasz, majd erősödik szépen.

Nem hittem, hogy ezt még valaha leirom, egy éve nyűglődünk a bicajozással, és ma megtörtént a csoda:
Újabb nagy csatározás árán kiment az apával bicajozni. majd egy idő után rohan be hozzám a hálóba, haja csatak izzadt, kócos a bukósityaktól, TUDOKKÉTKEREKŰBICAJOZNI!!!!!!
soha többet nem ülök fel a futóbicajra!!!
Mondom, épp a Kuksiblogot irom, ezt feltesszük. És akkor mindenki látja majd? hát, csak akik meg szokták nézni. És a Kati mama meg a Györgyi mama? ők is. Azért hivjuk is fel őket!! És igy is lett. volt nagy öröm:o)

Apa olvasatában ugyanez három perccel később:
Huhhhh, azért volt pár gázos helyzet, te szivinfarktust kaptál volna. (ezt persze látatlanban is tudtam)

Éljen hát a nap, amikor Hédi először annyira egyedül bicajozott, hogy az Apa maga is cangával kisérte.
JUHÉÉÉÉJ.