2011. június 8., szerda

skarlát

Jön a hosszú hétvége, jön a betegség..:o) ahogy az hozzánk illik. Hédi skarlátos. szerencsére lázas csak első nap volt, ez megkönnyíti a dolgokat, de így különösen nehéz a "fizikai aktivitástól visszafogni" ahogy az orvos rendelte. Mondjuk a ma reggeli kb egy órás üvöltős hisztéria is azt hiszem, elmegy fizikai aktivitásnak, de nincs mit szépíteni rajta, amikor ennyire elkapja a hév akkor nem tudom egy perc alatt megfékezni. inkább egy darabig hagyom üvölteni, és nem veszek tudomást róla, aztán megmondtam neki, hogy akkor jöhet oda hozzám, amikor megnyugodott, felajánlottam, hogy bekísérem a szobába, üljön fel a most éppen kedvenc takarójával az ágyunkra, és gondolkozzon el hogy miért üvölt és bármikor kijöhet, amikor meg van nyugodva, szánjon rá annyi időt amennyi kell. persze 5 másodpercet szánt, de azt hiszem, ez jobb volt, mint ha azt mondtam volna, h 5 perc, vagy valami, mert mikor először kijött, hogy ő már megnyugodott, akkor visszakísértem, mondtam, hogy még nem látszik, de egy perc múlva tényleg ügyesen jött elő. ilyenkor utána persze kis kezesbárány.
Ami a skarlátot illeti nem olyan vészes mint a mi gyerekkorunkban volt, viszont ellentétben a hiedelmekkel többször is át lehet esni rajta, Hédi pl most másodszorra kapta el. Kezdte hasfájással, aztán kiütés, majd torokfájás, láz, gyorsan elkezdte az antibiotikumot kapni, láz már nincs, állítólag nem is fáj semmije, a kiütés viszket, és 10 nap gyógyszer, két hét oviszünet. cool.

2011. március 8., kedd

Pöttyös Hédi

Sajnos az oltása ellenére Hédi sem úszta meg a bárányhimlőt. Mint tegnap megtudtam, manapság már kétszer oltanak, emlékeztetőt is adnak, de mi ezt nem tudtuk, ezért most más módon szerezzük meg a védettséget..
Két hét szigorú közösségmentesség, szuper. Kis láza van, de nem vészes, inkább rémisztően néz ki szegény. Szó szerint a talpától a feje búbjáig tele van. az arcán nem sok, de azok rondák, és rossz helyen vannak, (szájában!, orra tövénél, pont jó, mikor fújni kell, a szemhéján, a nyaka tele és a fejbőre is) A fenistil csepp ellen bőszen tiltakozik, inkább letagadja a viszketést, csak ne kelljen bevenni. Viszont kenni minden korábbi hit ellenére szigorúan tilos bármivel is, illetve vakarni is, persze. Remélem, a doktorbácsi által felsorolt durva szövődményeket megússzuk. Hát, most megy a maratoni számitógépesjáték, csipkerózsika és társai, én pedig győzök zoknit húzni a kis kezére, a biztonság kedvéért. Még szerencse, hogy nagyon szeret "cicatappancsot" csináltatni magának, már az oviba is ment úgy:o)
Ily módon a hosszú hétvégére tervezett programok elmaradnak. terveztünk családlátogatást meg egy fürdőzést, marad a szobafogság.

;;